"Quidam ludunt, quidam bibunt,
quidam indiscrete vivunt.
Sed in ludo quid morantur,
es his quidam denudantur,
quidam ibi vestiuntur,
quidam saccis induuntur."*
(*Ki kockát vet, ki iszogat,
játékból ki egy sem marad.
Ki kockáztatja szerencséjét,
könnyen elveszíti pénzét,
másoknak a vagyont hozza,
pénzzel áldja meg a kocka.)

- szól a profán dal szerte Dél-Yneven, de jócskán akadnak Északon is, akik szeretik a megénekelt italt és játékot. Nem csoda, hiszen nincs is ember, aki soha nem játszik.

Talán nem véletlen, hogy minden játékok közül is a legnagyobb keletje a szerencsejátékoknak van, hiszen ezek azok, ahol mindenkit csábít a könnyen szerzett aranyak reménye. Nem csoda hát, ha szerte a világon számtalan lehetôség nyílik a szerencse megkísértésére.

A délvidék - fôleg a Gályák tengerének melléke - kedvelt kockajátéka a baesh. Ehhez két közönséges hatoldalú dobókocka szükséges. A játékosok körbeülik az asztalt és sorban dobnak. Aki dobott, nem fedi fel dobását, hanem a tôle jobbra ülônek megmondja, mennyit mutatnak a kockák. nem a dobás összege számít, hanem a róluk leolvasható kétjegyu szám, úgy, hogy mindig a nagyobb van elôl. Azaz, ha valaki dob egy kettest és egy négyest, az negyvenkettô (és nem 24!). A dupla dobás (pl. két hármas) értékesebb, mint az összes szám, a huszonegy pedig értékesebb mindennél. A játék ezután a következô: az elsô ember dob egyet a két kockával és megmondja, hogy mennyit dobott. A következônek muszáj nagyobbat dobnia ahhoz, hogy nyerjen. Persze ez nem mindig lehetséges, éppen ezért van, hogy a dobást nem mutatják meg, mert az illetô blöffölhet is. Tehát akár sikerült nagyobbat dobnia, akár nem, mindenképpen nagyobbat fog mondani. A következô játékos azután eldönti, hogy ezt elhiszi-e vagy sem. ha elhiszi, neki kell nagyobbat dobnia az elôzônél és ezt a következô játékossal elhitetni. Ha nem hiszi el, két eset lehetséges. Ha az elôzô játékos blöffölt, akkor nyer, ha viszont igazat mondott, veszít. A dobás mindig körbe jár, és addig kell nagyobbat dobni, míg valaki azt nem mondja, hogy nem hiszi. Ekkor újabb kör kezdôdik.

A baesht esténként majd minden kocsmában megtalálhatjuk, a városállamoktól egészen a Kereskedô Hercegségekig. Két ember is elég hozzá, de általában négyen-öten játszák. Ha valaki csatlakozni akar, általában szívesen fogadják.

Az ilanoriak kedvelt szórakozása az asztragalosz, a kecske vagy juh csuklócsontjából készített dobókocka. Ez nem a hagyományos értelemben vett kocka, hanem egy négyoldalú test, tetraéder, de még annak is szabálytalan. Éppen alakjuk miatt nem egyforma eséllyel esnek ugyanarra az oldalukra. A nagyobb, lapos oldalra a legtöbbször, az egy pont. A homorú oldal ér három pontot, a kicsi, domború négyet, míg a keskeny, öblös oldal hat pontot ér. A legegyszerubb játékban az számít, ki dob két kockával többet. A bonyolultabban elôre be kell jelenteni, mennyit fog dobni az ember, és attól függôen, hogy mennyit mondott és hogy milyen pontosan találta el, kap pontot. A végén itt is az nyer, aki a több pontot szerzi. Az asztragalosz szinte csak Ilanorban, Yllinorban és a Dwyll unió északnyugati tartományaiban ismert játék.

A toroni, abasziszi lebujok többségében az alea talus nevű kockajátékot űzik, amely a Quiron tenger mellékén mindenfelé igen nagy népszerűségnek örvend. Ezt vagy szabályos tetraéderrel, vagy hatoldalú kockával játszák. Itt sem az dönt, ki dob többet, hanem hogy milyen kombinációk jönnek ki. Minden kombinációnak saját neve van, az egyes kombinációkon belül a pontok összértéke dönt. A kombinációk: négy különbözô a császárdobás, három különbözô a herceg, két-két egyforma a katona, három egyforma a paraszt és négy egyforma a kutyadobás. Aki például négy darab egyest vet, biztos vesztô. Ha az alap tétet valaki megemeli, az dobhat egy másik egy, kettô vagy három kockával. Természetesen ilyenkor a többiek nem kell hogy emeljék a tétet, ha meg vannak elégedve dobásukkal. Egy kocka kétszeres, két kocka négyszeres, míg három kocka hatszoros emelést kíván. Összesen három kockát lehet egy körben újradobni, ezt lehet egyszerre vagy egymás után háromszor ugyanazt. Egy kör addig megy, míg mindenki élt újradobási lehetôségével, aki akart.

A dzsadok kedvelt játéka az al hamáma, azaz a galamb. Ehhez a játékhoz három darab szabályos hatoldalú játékkocka kell, két fekete és egy fehér. A fehér játsza a galambot, míg a feketék a macskák. Két vagy három ember kell a játékhoz, az egyik a galambbal, a másik vagy a másik kettô a macskákkal. Elôször a galamb dob, aztán a macskák. Ha legalább az egyik macskának sikerült nagyobbat dobnia, a galambot elkapták, és a galamb játékosa fizet annyit, amennyit a fehér kocka mutat. Ezt a nagyobbat dobó macska kapja. Ha egyforma a dobásuk, osztoznak rajta. Ha nem sikerül elkapni a galambot, a macskák fizetnek annyit, amennyivel kevesebbet dobtak a fehérnél. Például, ha a fehér kocka ötöt mutat, míg a feketék hármat illetve kettôt, akkor a két macska fizet kettôt, illetve hármat a galambnak. A dzsadok gyakran játszák az al hamámá;t, de mivel legfeljebb három ember játszhatja, nehéz beszállni a játszmába.

Északon, Haonwellben és környékén különös dobókockát használnak: tizenkét oldaluk van, azaz szabályos dodekaéderek. A különbözô oldalakon a számok sorakoznak egytôl tizenkettôig. A haonwelli az egyetlen kocka Yneven, amelyre nem pontokat vésnek, hanem magukat a számokat írják fel. Gyakran hármasával hordják ezeket a kockákat, mert ennyi kell a doda nevu játékhoz. A játék több formája ismert, a legegyszerubb esetben a dobott számok összege számít, három egyes mindig veszít, három kilences mindig nyer. A bonyolultabb változatban az alea talushoz hasonlóan különbözô kombinációk szerepelnek, de legértékesebbek mindig azok, amelyekben a kilences megtalálható. A játék lényege, hogy a kapott számokat összeadva és kilenccel elosztva mennyit kapunk maradékul, ugyanis ennyi pontot kap a játékos. Ha maradéktalanul osztható kilenccel, az kilenc pont. Ha valaki kilencest dob, az magában kilenc pont és nem számít bele az összegbe.

A kockák rengetegféle anyagból készülnek szerte a világon. Van ahol fából, van ahol fémbôl, de talán a legelterjedtebb a csontból készült kocka. Néhol készítenek agyagból is kockákat, de ezek sokkalta rosszabbak, mint csont vagy fa társaik.

Kártyát is gyakran vetnek Ynev népei, de az inkább a gazdagabb, muveltebb rétegek szórakozása, így hát kártyást ritkábban látni a falusi kocsmákban, bár akadnak szép számmal. A legelterjedtebb mind közül a Talitha kártya, ami elsôsorban jövendölésre használatos és egyes tájakon misztikusnak tekintik, máshol azonban egyszeru játékeszközként átment a közéletbe.

A Talitha szabályai igen bonyolultak, talán már nem is igazi szerencsejáték, leginkább az általunk ismert bridzsre hasonlít, azzal a különbséggel, hogy itt huszonegy különbözô adu van, mind más és más értékkel.

A gyakoribb, közemberek által is inkább használt kártya a septor, ami három színbôl - sárga (arany), kék és vörös - áll, jelképezve a három égitestet, a napot és a két holdat. Mindhárom színbôl hét-hét számozott lap van. A septorral több különbözô játékot játszanak, az egyszeru huszonegyezéstôl egészen a bonyolult tercerig.

A tercer lényege, hogy a huszonegy lapot szétosztjuk három ember között. Az egyikük kezd és lerak egy tetszôleges lapot. Erre bárki, akár ô is ráteheti - sôt rá kell tennie - a nagyságrendben következô két lapot, természetesen ugyanabból a színbôl. Aki a harmadik lapot rakta, azé az ütés, azaz az teszi el a tercet és az hívja a következô lapot. Mivel a hetesnél nincs nagyobb, így nem is lehet belôle tercet csinálni, ezért akinél hetes van és sorra kerül az azonnal kiteszi a hetest, ami a kezdôlap, de egyben a befejezô is, tehát az ütés az övé, hívhat egy új lapot. Ha egy terc befejezetlen marad, mert a véglap már kiesett, akkor a terc állhat két, de akár egy lapból is. A gyôztes az, akinek elobb fogynak el a lapjai, a vesztesek pedig annyit fizetnek, ahány lap a kezükben maradt.

Amióta léteznek szerencsejátékok, azóta léteznek csalók és hamiskártyások is. A M.A.G.U.S. játékrendszerében külön képzettségként tanulhatja bárki a csalást, ami nem csak a közismert kártyajátékokra, de a legtöbb kockajátékra is vonatkozik. Persze ha valaki életében elôször játszik valamit, abban nem biztos, hogy elsôre sikerül csalnia.

A csalók igen sok módszert ismernek. A kockákat a leggyakrabban cinkelik - azaz egy kis nehezéket ütnek be az egyes alá, amitôl a kocka sokkal gyakrabban dob hatost. Természetesen ez nem mindig elôny, hiszen jócskán van olyan játék - például azalea talus is - amelyben nem számít a pontérték, csak a kombináció. Az ügyesebb és ravaszabb szerencsejátékosok dobás közben vagy után apró, észrevétlen mozdulattal "megigazítják" a kockákat. Ezt kivédendô vezették be jobb helyeken a pohárból dobást, ahol egy kemény bôrpohárból kell a kockákat eldobni.

A kártyajátékokban is rengeteg lehetôség adódik a becstelen játékra. Jelölt lapok, ingujjba csúsztatott aduk, elôre elrendezett paklik, villámgyors osztás, mikor a hamiskártyás úgy cseréli ki a lapokat, hogy áldozata nem is gondolna rá és még sorolhatnám.

Természetesen a csalókat sehol sem szeretik. A legtöbb államban törvények védik a becsületes játékot, de még Toronban is megjárhatja, aki nem tisztán játszik, ha másképp nem, hát megverik a becsapottak. Egy biztos. Abban a kocsmában vagy fogadóban, ahol kiderült a csalás, a csalóval senki sem fog leülni játszani. Egyes országokban, ahol a szerencsejáték szinte már állami intézmény, nagyon szigorúan büntetik a becstelenséget. Az északi szövetség országaiban például a kockát átütik a lator tenyerén. A dzsadoknál a hamiskártyás egy ujja bánja, ha rajtakapják. Más államokban viszont - így például Shadonban - tilos a kocka vagy kártyavetés, mert azokat Ranagol mesterkedéseinek tartják, az emberi lélek megkísértésére.

Létezik még a fentieken kívül egy másik, szintén közkedvelt hazárdjáték is, mégpedig a fogadások különbözô versenyekre. Szerte Yneven, ahol csak gladiátori játékokat rendeznek, mindenütt rengeteg szerencsejátékost találunk, mind-mind megannyi biztos tippel, hogy ki is lesz a nyertes. Abasziszban, az ifini játékokon a fogadás a nagykirály monopóliuma. A verseny elott napokkal már állnak a sátrak, ahol bárki fogadhat. Toronban elvileg bárki köthet fogadásokat, gyakorlatilag azonban néhány orgyilkos klán kezében összpontosul ez is, és a toroni embervadászok nem szeretik a szabadúszókat.

A gorvikiak egész más versenyeken fogadnak. A legtöbb kocsma pincéjében van patkányverem, ahol kifejezetten erre a célra tenyésztett óriási patkányok viaskodnak egymással a szurkoló tömeg nem kis bíztatása közepette. A harcba a vesztes biztosan belepusztul, de elôfordul, hogy a gyôztes sem éli túl sokkal az ellenfelét. Ezek között a patkányok közt nem ritka az ötven-hatvan centiméter hosszú példány sem, amik megfelelôen felingerelve akár az embernek is nekiugranak.

Az itt leírtakon kívül persze még számos játékon uznek szerte Yneven. KM-ként bátran kitalálhatsz vagy átvehetsz bármilyen játékot ezeken túl, hisz ezek csupán ízelítôül szolgáltak.