Mihály Péter
Zoli lánykérése
A két ifjú ember
Kik most itt állnak előttem,
Nyaralni voltak
Tavaly szeptemberben.
Zsuzsi mit sem sejtve
Indult a nagy útra,
Hová Zoli vitte őt
A szép Spanyolországba.
Zsuzsi azt hitte,
Csupán egy szép utazás,
De Zoltán szándéka más volt,
Már tudjuk, egész más.
Hisz ott lapult zsebében
A sok Euro, Font mellett
Egy értékes kellék,
Mi a lánykéréshez kellett.
A tengerparton kérte meg
Zsuzsijának kezét,
Mitől a lány fél órára
Elvesztette eszét.
Hallgassák meg most
E lánykérés, hogy történt,
Zoli betartotta
A macsóknak írt törvényt.
Olyan forró volt
Az a meghitt délután és este,
Ahogy csókban forrt eggyé
Párunk szája, teste.
Hogy ez utóbbit nem lehet
Itt most részletezni,
Önökre bízom,
El tudják képzelni.
Legyen így, igaz is,
Csukjuk be a szemünk,
S egy romantikus filmet,
Mind-mind elképzelünk:
A sziklás parton vagyunk,
Csobbanó hullámok,
Erről álmodnak
Mind a magyar lányok.
Kamera közelít,
Zene: Morricone,
A filmet rendezi:
Guiseppe Tornatore.
A képen Zoltán,
Zsebében dudorodik valami,
A gyűrű…
Miért kell csak a rosszra gondolni?
Zoltán erőt vesz magán,
No meg egy nagy levegőt,
Százszor eltervezte
E percet már ezelőtt.
Ránéz Zsuzsira,
Mélyen a szemébe,
E pillantásról megremeg
Leánykának térgye'.
Zoltán még fokozza,
Leborul eléje,
Reméli, hogy a parton
Ettől ér majd révbe.
A gyűrű már kezében
A napsütésben csillog,
Zsuzsi se köp, se nyel,
Csak zavartan pillog.
Zoli felnéz rá,
S rekedt hangon kérdi:
Nem többet, csak ennyit:
Hozzám jössz –e baby?
Térde remegett,
Nem akart többet,
Csak egy őszinte választ
Egy őszinte kérdésre.
De a válasz Zoli kedvén
180 fokot rontott,
Mert se igent, se nemet,
egészen mást mondott.
"Normális vagy Zoli,
biztos, hogy engem?"
"Igen, téged baby,
hisz' te vagy az Ő nekem!"
IGEN-t mondott végül Zsuzsi,
Nem kis bajára,
Mert Zolival kell élnie,
És a horkolással.
Fél órán keresztül sírt Zsuzsi,
s nevetett egyszerre,
Higgyék el nem zárja ki
A másik az egyiket.
Zoli míg ezt várta,
Tönkrement rendesen,
Az ősz hajszálak bizony
Mutatják kedvesen.
Majd egy közös vacsora,
Cerelem’, bódottág’,
S a spanyol pincér magyarul köszönt el,
Hogy : Viszlát.
Vége, főcím, zene,
Kinyithatjuk szemünk,
S már egy másik városban:
Gyenesben ünneplünk.
Ennyi lett volna ez a vidám,
Igaz mese,
Remélem gazdagabb lett
Ez a szép délután vele.
Köszönet Mihály Péternek a fogalmazásért és az előadásért :)
|