2002. októbere volt, amikor is az akkori barátnőmmel hivatalosak voltunk a barátai eküvőjére Létavértesre. A háttér annyi, hogy a csajom (a továbbiakban E.), nő létére egy katonai tiszthelyettes sulit végzett, ott ismerkedett össze Csabival és Krisztivel, akik akkor már a lagzit tervezték. A suli elvégzése után kitűzték a dátumot, és meghívták E.-t, és a barátját, vagyis engem az esküvőre. A lagzi Debrecentől 20 km-re volt, én a Balcsi partján élek, vagyis több mint 400 km. Mivel E. barátai voltak, rá hagytam a szervezést. Az egyik nagynéném Szolnokon lakik, ezért jó alkalomnak gondoltam, hogy meglátogatjuk őket a lagzi másnapján haza felé, hiszen úgy is arra járunk, és már régen találkoztunk velük. Vasárnap ebédre hivatalosak is voltunk hozzájuk.

Néhány őrült román kamionost leszámítva nyugodt utunk volt. Megérkeztünk, meg is találtuk a megadott címet. E. előre megbeszélte Krisztivel, hogy a keresztanyjánál tudunk aludni a lagzi után, de egy kicsivel másképpen alakult ez a „csodás” este. Megtörtént a templomi mennyegző, a hivatalos esküvő, aztán jött a lagzi. Senkit nem ismertem a társaságból, de nem féltettem magam, mivel szeretek ismerkedni, beszélgetni, akár vadidegenekkel is. Meg is történt a haverkodás, találkoztam néhány helyi arccal, és bizony iszogattunk, jól éreztük magunkat. De amikor éjjel 2-kor szerettünk volna aludni menni, akkor ezt kaptuk az „újdonsűlt” asszonytól:

- Jó útat kívánunk hazafelé!

Mivan???

Az arca nagyon kifejező volt, de az én mosolyom se volt őszinte, ennek ellenére nem volt pofám kipingálni a menyasszonyt némi mokkával a lagziján, ezért megköszöntük az útra kapott hideg húslevesből származó csirkefarhátat a nejlon szatyorban, és elhagytuk a helyszínt balhé nélkül. Micsoda vendégszeretet....

E. azóta is biztos megemlegeti, amit akkor kapott tőlem! Úgy lebasztam, egész Debrecenig üvöltöttem vele! A formaság kedvéért elmondom, hogy nekem kellett vezetni a sok pálinka után, mert ő nem volt hajlandó. Nem ivott egy cseppet sem, csak egyszerűen nem akart vezetni, még úgy sem hogy látta mennyire készen vagyok! Az egész este egy élmény volt. Egy nagyon szar élmény, főleg nekem. Bementünk Debrecenbe, mondom keressünk egy panziót, ahol tudunk aludni. Találtunk kettőt is, de az egyik zárva volt, a másikban meg tízezer volt egy éjszaka. Akkor inkább a kocsiban alszunk. Találtunk egy csendes utcát, lepihentünk…

Reggel 6-kor arra ébredtem, hogy rohadtul fázom, és szó szerint deres  a hajam. Na akkor bepöccentem, mondom: „Innen megyünk!”, és elindultam Szolnok felé, ahol Panni néni lakik, hiszen ebédre hivatalosak vagyunk hozzájuk.

Reggel 8-kor Szolnok határából felhívtam:

-Csókolom, nem gond ha kicsit korábban érkezünk?

-Dehogy! Mikor jöttök?

-Hát úgy 5 perc múlva....

Kissé meglepődött, de nem jött zavarba. Már egy órája az egész család felkelt, mert nekik ez a normális idő az ébredésre, még vasárnap is. Szívesen láttak minket, reggelivel kínáltak, és mivel virított rólunk, hogy nem vagyunk fittek, megágyaztak nekünk. Az a puha ágy olyan volt, mint a mennyország!

Sajna sokáig nem tudtunk aludni, mert még mindig hosszú volt az út Keszthelyig. Délben szólt az óra, felkeltünk, ebédeltünk, elbeszélgettünk velük egy kicsit, aztán délután 4-kor útnak indultunk. Olyan szar, hogy messze laknak tőlünk, de nagyon jó volt 6 év után újra látni őket. :)

Rendben haza értünk, épen, egészségben, persze végig én vezettem, hála E.-nek.

Mathias

U.i:

Valaki egyszer azt mondta, hogy rossz lagzi nincsen, de ezek után erre nem fogadnék.