Mihály Péter

Zoli lánykérése

A két ifjú ember

Kik most itt állnak előttem,

Nyaralni voltak

Tavaly szeptemberben.

Zsuzsi mit sem sejtve

Indult a nagy útra,

Hová Zoli vitte őt

A szép Spanyolországba.

Zsuzsi azt hitte,

Csupán egy szép utazás,

De Zoltán szándéka más volt,

Már tudjuk, egész más.

Hisz ott lapult zsebében

A sok Euro, Font mellett

Egy értékes kellék,

Mi a lánykéréshez kellett.

A tengerparton kérte meg

Zsuzsijának kezét,

Mitől a lány fél órára

Elvesztette eszét.

Hallgassák meg most

E lánykérés, hogy történt,

Zoli betartotta

A macsóknak írt törvényt.

Olyan forró volt

Az a meghitt délután és este,

Ahogy csókban forrt eggyé

Párunk szája, teste.

Hogy ez utóbbit nem lehet

Itt most részletezni,

Önökre bízom,

El tudják képzelni.

Legyen így, igaz is,

Csukjuk be a szemünk,

S egy romantikus filmet,

Mind-mind elképzelünk:

A sziklás parton vagyunk,

Csobbanó hullámok,

Erről álmodnak

Mind a magyar lányok.

Kamera közelít,

Zene: Morricone,

A filmet rendezi:

Guiseppe Tornatore.

A képen Zoltán,

Zsebében dudorodik valami,

A gyűrű…

Miért kell csak a rosszra gondolni?

Zoltán erőt vesz magán,

No meg egy nagy levegőt,

Százszor eltervezte

E percet már ezelőtt.

Ránéz Zsuzsira,

Mélyen a szemébe,

E pillantásról megremeg

Leánykának térgye'.

Zoltán még fokozza,

Leborul eléje,

Reméli, hogy a parton

Ettől ér majd révbe.

A gyűrű már kezében

A napsütésben csillog,

Zsuzsi se köp, se nyel,

Csak zavartan pillog.

Zoli felnéz rá,

S rekedt hangon kérdi:

Nem többet, csak ennyit:

Hozzám jössz –e baby?

Térde remegett,

Nem akart többet,

Csak egy őszinte választ

Egy őszinte kérdésre.

De a válasz Zoli kedvén

180 fokot rontott,

Mert se igent, se nemet,

egészen mást mondott.

"Normális vagy Zoli,

biztos, hogy engem?"

"Igen, téged baby,

hisz' te vagy az Ő nekem!"

IGEN-t mondott végül Zsuzsi,

Nem kis bajára,

Mert Zolival kell élnie,

És a horkolással.

Fél órán keresztül sírt Zsuzsi,

s nevetett egyszerre,

Higgyék el nem zárja ki

A másik az egyiket.

Zoli míg ezt várta,

Tönkrement rendesen,

Az ősz hajszálak bizony

Mutatják kedvesen.

Majd egy közös vacsora,

Cerelem’, bódottág’,

S a spanyol pincér magyarul köszönt el,

Hogy : Viszlát.

Vége, főcím, zene,

Kinyithatjuk szemünk,

S már egy másik városban:

Gyenesben ünneplünk.

Ennyi lett volna ez a vidám,

Igaz mese,

Remélem gazdagabb lett

Ez a szép délután vele.

Köszönet Mihály Péternek a fogalmazásért és az előadásért :)