Gorvik
Vértestvériség fejvadászklán
"Ezúttal a pyarroni lány kezdte. Batyuja a szakadó vászon rekedt sikolyával bomlott ki, s két acélszárnyú halálmadár, két gorviki stílusú fejvadászkard röppent ki belőle a sobirai éjszakába. Mire a katonák felocsúdtak meglepetésükből, a suhancnak öltözött fejvadászlány átsiklott közöttük és végzett a veteránnal.
Társnője sem maradt tétlen, ezúttal a kereszt-markolatnál fogta kardjait, lendületes piruett-lépésekkel forgott önmaga körül, miközben az alkarjára szorított pengék a felbosszantott kobra fürgeségével csaptak ki jobbra és balra. Nem hárított, csak belemartak a támadásba lendülő csuklókba, a közelebb lépő bokákba; nem ejtettek halálos sebet, csak bosszantó, fájdalmas vágásokat a sérülékeny porcokon és nélkülözhetetlen inakon.
Rövid küzdelem volt. Ahogyan a katonák mozgása egyre bizonytalanabbá vált, úgy lettek az apró vágások is mind veszedelmesebbé: először néhány véres ujj hullott a homokba, a hamarosan nyolc átmetszett torkú halott. Az Ibarában ritkán látott, különös harcmodorban egyedül a pyarroni lány ismerte fel a gorviki klánok híres Kobratáncát, a két fejvadászkard forgatásának magaiskoláját. Nem akadályozhatta meg a küzdelem végén felharsanó győzelmi rikoltást; a kiáltás része a táncnak, ősi tradíció, mely kiragadja a kardforgatót a harci révületből és visszaadja éberségét. Hosszan, elnyújtottan szállt a hátborzongató kiáltás a sobirai éjszakában; sok békésen szenderítő dzsad kereskedőt és környéken cirkáló őrjáratot riasztva fel."
Dale Avery - A renegát
A Vértestvériség kötelékébe tartozó klánok gátlástalanságukról híresek. A hatékonyság érdekében a legaljasabb húzásokra is képesek, az erkölcsi aggályoktól, becsületbeli megfontolástól teljes mértékben mentesek. Halálos mérgeket használnak, túlerőben, lesből támadnak, hazudnak, és könnyű szívvel gyilkolnak ártatlan kívülállókat. Bizonyos szempontból kétségtelenül a legveszedel-mesebbek - a Vértestvériségnél - kitanított JK, a legerősebb fejvadász a játszható klánok közül. Épp ezért igényli a leggyakorlottabb szerepjátékot is. A gorviki fejvadászoktól mindenki retteg, a világ minden táján gyűlölik és üldözik, ha csak tehetik, megölik őket. Egy gorviki fejvadász éjjel-nappal álcáznia kénytelen magát, aki előtt lelepleződik, azt jobb, ha nyomban megöli. Egy gorviki fejvadász ellen a legádázabb ellenségek is összefognak, a legmegbocsátóbbak is könyörtelenné lesznek. Jobb, ha alaposan megfontolja, mikor húzza elő fejvadászkardját, mert a különös fegyvert kizárólag a Vértestvériség klánjaira jellemző, mások, más klánok fejvadászai nem vagy csak ritkán használják. Az olyan Játékosnak, aki szereti karaktere hatalmát megmutatni, mestersége teljes pompájában megjelenni, a gorviki származású fejvadász biztos öngyilkosság. Klánja, ura birtokán természetesen teljes harci díszben feszíthet, ott senki nem merne rátámadni. Gorvik más területein az ott honos klánnal gyűlik meg a baja, míg az ország határán túl szinte biztos halál vár rá, ha leleplezik.
A legtöbb gorviki klán egy magas rangú nemes, báró, gróf, herceg tulajdona, pénzeli a különleges falvakban (corgákban) élő fejvadászokat, akik cserében feltétlen engedelmességgel tartoznak neki, testőrként ellátják védelmét, végrehajtják a politikai érvényesüléshez és az életben maradáshoz elengedhetetlenül szükséges gyilkosságokat. Gorvikban a befolyásos vagy befolyásra törekvő urak nem engedhetik meg maguknak, hogy ne rendelkezzenek saját fejvadászklánnal. Akadnak persze önellátó klánok is; a kisebbek rablásból tartják fenn magukat, a nagyvárosiak pedig elválaszt-hatatlanul összeolvadnak az alvilággal. Ez utóbbiak leginkább jó öreg Földünk jakuzáira emlékeztetnek.
A gorviki fejvadász fegyvertára
A gorviki fejvadászok jellegzetes fegyvere a Kobrakard, vagy közismertebb nevén fejvadászkard, valamint a Ramiera. Vértet ritkán viselnek, maximum bőrvértet, viszont az alkarvédő használatban mindenkinél jobbak. Tehát alkar és lábszárvédőt használnak.
Harcértékeikben és képességeiben megegyezik a normál (Első Törvénykönyvben leírt) fejvadászokkal, csak képzettségeiben van némi eltérés, mivel a harcművészetet magas szinten űzik. Képzettségek első szinten:
Képzettség
|
fok/%
|
Ökölharc
|
Af
|
15 fegyver használata
|
Af
|
3 fegyver dobása
|
Af
|
Pszi (pyarroni)
|
Af
|
Úszás
|
Af
|
Futás
|
Af
|
Kínzás elviselés
|
Af
|
Belharc
|
Mf
|
Álca/álruha
|
Af
|
Hátbaszúrás
|
Mf
|
Csapdaállítás
|
Af
|
Mászás
|
40%
|
Esés
|
20%
|
Ugrás
|
20%
|
Lopózás
|
25%
|
Rejtőzködés
|
30%
|
Csapdafelfedezés
|
15%
|
A gorviki fejvadász 35%-ot oszthat szét szintenként százalékos képzettségei között, de egyre maximum 20%-ot tehet.
Tsz
|
Képzettség
|
fok/%
|
2.
|
Kötelékből szabadulás
|
Af
|
2.
|
Ökölharc
|
Mf
|
3.
|
Hárítófegyver használat
|
Af
|
3.
|
1 fegyverhasználat
|
Mf
|
4.
|
Nyomolvasás/eltüntetés
|
Af
|
4.
|
Kínokozás
|
Af
|
4.
|
Álca/álruha
|
Mf
|
5.
|
Úszás
|
Mf
|
6.
|
Kínokozás
|
Mf
|
6.
|
Pszi
|
Mf
|
7.
|
Hárítófegyver használat
|
Mf
|
8.
|
Kötelékből szabadulás
|
Mf
|
9.
|
Nyomolvasás/eltüntetés
|
Mf
|
Új szabályrendszerben a képzettségek az A1 táblázat szerint.
Kobratánc
Keresztmarkolatú fejvadászkard használata kizárólag a gorviki klánokra jellemző. A keresztmarkolatból adódó technikákat csak ők ismerik, csak ők képesek kihasználni a különleges fegyver előnyeit. A háromféle tartás számtalan különleges technikát tesz lehetővé.
A fejvadászkardot általában kétféle módon fogják. Vagy hagyományosan, akár bármilyen más kardot, vagy megfordítva, a pengét az alkarra szorítva, mint a sequort. A keresztmarkolat segítségével a gorviki fejvadász szemfényvesztő gyorsasággal képesek fogást váltani fegyverükön. Ha a keresztmarkolatot szorítják tenyerükbe, a penge lapjával az alkarjukra simul - ez kifejezetten védekező tartás, habár a pengét kiröpítve szúrni is szokás. Az így fogott fejvadászkard értékeit és sebzését tekintve hárítótőrnek számít. Általában az egyik kardot tartják így - ez a hárító kéz -, míg a támadó kézben hagyományos módon fogják a fegyvert.
Két fejvadászkard egyidejű forgatásának magasiskolája a Kobratánc. Ekkor mindkét kardot védekező tartásban fogják, de nem hárítanak vele, hanem villámgyors pördítésekkel fájdalmas sebeket ejtenek a támadó kezein és lábain, minden esetben megelőzve a támadást. A fejvadászkard csak a Kobratánc során adja 18-as Kezdeményező Értéket, egyébként KÉ-je annyi, mint a rövidkardé. Ha a Kobratáncban a fejvadász megsebzi ellenfelét, az áldozat az adott körben többet nem támadhat rá. Ha a fejvadászé a kezdeményezés, megelőző vágásaival meghiúsíthatja az ellene irányuló támadásokat. A harcmodor egyetlen hátránya, hogy nem okoz súlyos sebet az ellenfeleken, túlütés esetén is legfeljebb 2 Ép-t sebezhet - mivel a vágások mindig a kezeket és a lábakat érik. A sebesültek (hacsak nem kalandozók) minden sebesülés után kötelesek Asztrál-próbát dobni, s ha elvétik, attól kezdve a harc gyűlölettel módosítóval támadhat. A Kobratáncot a gorviki ejvadászok is csak 6. Tapasztalati Szinttől képesek alkalmazni, ha Gyorsaságuk és Ügyességük eléri a 16-ot.
|